2017. augusztus 14., hétfő

Trónok harca 7.évad 5.rész SPOILERES elemzés


A mai részben sem volt időm unatkozni, úgy pörgött az egész, hogy levegőt venni sem maradt időm.Egy jelenetnél pedig szó szerinte elállt a lélegzetem. Kíváncsi vagyok, ha az eddigi részeket imádtam, mit tartogatnak még az utolsó két részre.

Ismét egy Bronn és Jamie jelenettel indult a rész, Bronn ismét hozta a formáját. Szerintem ő az egyetlen szereplő,aki képes azok után is viccelődni,hogy majdnem ropogósra sült.

Tetszett a jelenet, amiben Tyrion végigsétál a felégetett csatatéren. Az arckifejezése nem éppen örömről vagy diadalról árulkodott. Szerintem ezek után már nem fog annyira vakon megbízni Dannyben, mint eddig. Danny beszéde is elég ironikusra sikeredett. Azt mondja, nem azért jött, hogy mindenkit megöljön, de ez elég hülyén hangzik, miután felégette a Lannister sereg nagyját. Randyll Tarly és a fia Dickon is elég csúnyán végezték, miután nem voltak hajlandóak letérdelni a sárkánykirálynő előtt. Danny kezd egy kicsit "őrült királynő" stílusba átmenni, remélem, ez majd változik idővel.

Ezután néhány pillanatra visszatérünk Királyvárba,Jamie elmondja Cerseinek, hogyan is állnak most,és hogy igazából Olenna ölte meg Joffreyt.Cersei nem igazán hallgat Jamie óvaintésére, töretlenül haladni akar előre.

Akkor jöjjön e jelenet,amitől elállt a lélegzetem. Danny visszatér sárkánykőre,és "leparkol" a sárkánnyal egyenes Jon orra előtt. Elvileg most Jon temetése miatt kéne sírnom, de mivel Jon Targaryen, a sárkány nem sütötte pirítósra, hanem megengedte Jonnak, hogy kesztyű nélkül megérintse. Nagyon régóta várok hasonló jelenetre, remélem sárkány háton is fogom látni Észak királyát. Emellett még visszatér Ser Jorah is, aki kész ismét felajánlani szolgálatait imádott királynőjének.

Eközben Bran a háromszemű hollón kersztül látja a holtak seregét vonulni, ezért gyorsan hollót küld Fellegvárba és Sárkánykőre is. Fellegvárban sajnos nem tudják komolyan venni Brann figyelmeztetését, annak ellenére sem, hogy Sam bizton állítja, hogy a levél tartalma igaz.

Varys ismét hozza a formáját, és Tyrionnal beszéli meg, amit már én is említettem. Ő is attól tart,
 hogy Danyeris élve elégetősdis játéka gyakorivá válik, és hogy nem fog különbözni az apjától,azért kéri Tyriont, hogy próbáljon vele beszélni. Ez érdekes, mivel a kettejük közötti viszony már nem olyan felhőtlen, mint az évad elején. A következő jelenetben Jon is megkapja a levelet, de nem csak az Éjkirályról kap hírt, hanem Arya és Brann hazatértéről is. Nem igazán látszott öröm az arcán,amikor rájött, hogy testvérei élnek, egy kicsit több érzelmet vártam volna ettől a jelenttől. Próbálja rávenni Dannyt, hogy tartson vele,és győzzék le a holtak seregét, de ő tart Cersei támadásától, és nem akarja elhagyni helyét. Éppen ezért, Tyrion Ser Davossal királyvárba megy, hogy meggyőzzék Cerseit a holtakról,és fegyverszünetet ajánljanak.

Ezután Deresbe is ellátogatunk, ahol a nagyurak panaszkodnak Sansának Jon távollétéről,és arra próbálják rávenni Sansát, hogy egyen Deres királynője. Az ajánlatot elutasítja, de Arya nem csak remek orrgyilkos,hanem szuper emberismerő is. Látja Sansában, hogy igazából Jon helyére pályázik,ezért nem védte meg őt a nagyurakkal szemben.Kezd ellentét kialakulni  Arya és Sansa között, úgy érzem, ez még csak a kezdet.

 Királyvárban Jamie és Tyrion találkozik, és elmondja a híreket a holtakról. Kettejük kapcsolata nem alakult valami jól,főleg azok után, hogy Tyrion megölte az apjukat, de még reménykedek, hogy egy oldalon fognak harcolni,de ez sajnos majdnemhogy lehetetlen.Sed Davod meglátogatja Gendryt, hogy szálljon be a holtak elleneni csatába, aki nem sokat tétovázik. Nem is csodálom, hisz a Lannistereknek dolgozik, akik a szüleit is megölték, rettentő nehéz lehet a családod gyilkosának dolgozni. Így hát felkapja a pörölyét, és meg sem áll a csónakig. Ott még két Lannister őrnek is agyoncsapja a fejét. Le sem tagadhatná, hogy Robert Baratheon fia, hisz Robert is a pöröllyel bánt a legjobban még fénykorában.

Jamie viszi a híreket Cerseinek, de ő még a holtak ellenére sem hajlandó fegyverszünetet kötni. Biztos a győzelmében,és még az is kiderül,hogy úton a negyedik Lannister csemete. Kíváncsi vagyok, tovább él e majd,mint a testvérei, vagy még az anyaméhben meghal.

Sákánykőn Gendry és Jon találkoznak, és akárcsak az apjuk, ők is egymás mellett szállnak harcba.Csak ők nem a Targaryenek ellen, hanem a holtak ellen.Ami az északra hajózásukat illeti, Danny és Jon búcsúja elég érzelmesre sikerült.Kíváncsi vagyok, fűznek e közöttük szerelmi szálat a készítők, vagy nem. Én őszintén szólva imádnám,még ha vérfertőzés is.

Visszatérünk egy kicsit Deresbe,ahol Arya játszik éppen Misssion Impossiblet. Baelish után kémkedik,aki kap egy tekercset, amiből elvileg csak az az egy van Deresben. Arya szépen feltöri az ajtót,megkeresi és el is olvassa a tekercset, de az írást mi persze nem láthatjuk. Remélem a következő részben kiderül,mi volt a tekercsen.

A végére pedig Jon és a vadak újra találkoznak. Foglyul ejtették Cleganet és a fény urának többi szolgáját. Miután Clegane biztosította róla Jont,hogy egy oldalon állnak, elengedik őket. Gendry egy kicsit bizonytalanul áll a fény urának a követőihez, hiszen még évadokkal ezelőtt ők adták el a vörös papnőnek. Na mindegy, a lényeg az,hogy összeállt a csapat,és a következő részre várható egy félelmetes összecsapás.Már alig várom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

Brittainy C.Cherry-Csendfolyó

Kiadó: Libri - Insomnia Oldalak száma:432 Borító:KARTONÁLT Súly:460 gr ...