A válasz benne van magában a szóban. Az, hogy kötelező. Én(és szerintem ezzel más is így van) nem szeretem, ha engem valami olyasmire kényszerítenek, amit nem akarok csinálni. Ez a probléma itthon is sokszor felmerült, eléggé lázadó típus lettem tinédzser koromra. Általános iskolában sem olvastam kötelezőt,esetleg a Kincskereső kisködmönt még elsőben, de amúgy nem.
Amiből olvasónaplót kellett csinálni, azt lenéztem az internetről és egy kicsit átírtam, hogy ne tűnjön fel annyira, és megnéztem az adott műből a filmet. Az órán is mindig átbeszéltük az adott kötelezőt, szóval nem igazán éreztem szükségét annak, hogy elolvassam.
Én nem igazán értek egyet azzal, hogy hat éveseket arra "köteleznek", hogy olvassanak el egy regényt. Ugyanis egy rossz könyv nagyon mély nyomot tud hagyni a gyerekben, aki egy rossz könyv után azt fogja hinni, hogy minden könyv rossz, és hogy az olvasás butaság.
Pedig lehet, hogy ha mondjuk nem egy Kincskereső kisködmönt olvas el egy hat éves gyerek, hanem mondjuk egy Egy ropi naplóját,akkor másabb olvasási élmény marad benne.
Szerintem őrültség komoly témájú könyveket elolvastatni általános iskolás gyerekekkel, hiszen valószínűleg úgysem érti a regény mondanivalóját. Az neki nem lesz más, mint egy rossz könyvélmény, ami miatt megutálja magát az olvasást.
Ugyanez a helyzet az iskolai irodalom órákkal is. Manapság a fiatalok úgy vannak vele, hogy csak akkor vesz valaki könyvet a kezébe, ha tanul.Igen, vannak tankönyvek,amiket iskolában használunk tanulásra.
Az is igaz, hogy mi is tanulunk nagyon sok mindent a elolvasott könyveinkből, de a kettő nem ugyanaz. Amit a tankönyvből tanulunk, azt mindenki ugyanúgy tanulja meg. 1848. március 15-e mindenkinek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének a napja.
Egy könyvből viszont majdnem mindenki mást tanulságot von le, és ezzel nincs is semmi baj.Emberek vagyunk, nem vagyunk egyformák.Mindenkiben más érzéseket ébreszt a könyv, amit elolvasott, más műfajért rajongunk, más szereplőkért dobog a szívünk.
Az irodalomban ez a csodálatos. Szinte mindenki talál kedvére való könyvet.Éppen ezért a kedvenc mondásom az, hogy aki nem szeret olvasni, még nem találta meg a könyvet, ami neki íródott.
Bevallom, én sem gyerekkoromban kezdtem el olvasni. Akkor ugyanúgy gondolkodtam, mint mások, hogy az olvasás felesleges időpocsékolás. De tévedtem, és erre a Szent Johanna Gimi döbbentett rá még anno 4 évvel ezelőtt.
Azóta már lassan a 200.könyvnél tartok, igaz, volt 2-3 év kihagyás a 14. és 17. évem között, nekem viszont csak az számít, hogy semmilyen unalmas irodalomóra vagy rossz kötelező olvasmány sem tudott bennem olyan mély nyomot hagyni, hogy ne szeressek bele az olvasásba a gimiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése