Deirdre Riordan Hall:Sugar kritika

Fülszöveg:

 "Én vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol.
Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában.
Sugar élete a mamája körül forog, akit a lepukkant otthonukban ápol. A házimunka is rá hárul: főz, bevásárol és természetesen eszik. Méghozzá rengeteget. Sugar legalább annyira imádja az evést, mint amennyire gyűlöli.
Amikor találkozik Evennel és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Ám hamarosan döntenie kell: azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette.

Kritika:

Vannak, akik azért nem akarnak young adultot olvasni, mivel azokban csak szerelem van, és nincs semmi mélyebb mondanivalója. Ezeknek az embereknek nyitnám fel a szemét most, mivel ebben a hónapban három olyan regénnyel is találkoztam, ami felforgatta a világom és megváltoztatott. Az Árnyalatnyi reményről és a Veled minden hely ragyogóról már írtam bejegyzést, és a ma befejezett olvasmányom a harmadik. Ez pedig nem más, mint Deirdre Riordan Halltól a Sugar. 

Óriási könyvélmény volt ez is, mint az elődjei. Ezt is másfél nap alatt olvastam el, szombaton este kezdtem, és nagyjából egy órája fejeztem be. Úgy vettem észre, hogy ahhoz képest, mennyire zseniális könyv, kevesen olvasták eddig. Jó értékelése van molyon, sokan szerették, de én akkor is kevésnek tartom az olvasók számát.

A történetről nem mesélnék, a fülszöveg mindent elárul. Igazából, engem nagyon meglepett a regény, egy kicsit hasonlított a Veled minden hely ragyogóhoz, csak ebben a regényben nem számítottam rá, és…. hát igen ez a regény is beletaposott a lelkembe. Szerintem túlságosan hozzá vagyok szokva az olyan regényekhez, amiben a főhősnő meg a főhős egymásba szeret és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

Sugar Legowski-Garcia alias Mercy Bella Legowski Garcia óriási példaképem lett. Nem semmi, amin keresztül ment ezen a regényen. Emlékszem, az Elakadó lélegzet kritikában azt írtam Emma érzelmi bokszzsák volt. Hát ha ő bokszzsák volt, akkor szerencsétlen Sugarra már új szót kéne kitalálni.

Sok regényben olvastam már felelőtlen, gondatlan, drogfüggő meg alkoholista szülőkről, de Sugar anyja mindenkit levert. Nálam kiverte a biztosítékot. A gyerekeire vetítette ki a saját tönkrement életét, nem hagyta Sugarnak, hogy úgy élje az életét, ahogyan akarta. Gyerekkorában folyton teletömte ennivalóval, a gyerekeit hibáztatta azért, mert meghízott és nem tudta leadni a kilókat a terhessége után.

Azt mondogatta Sugarnak, hogy az élet „szopás”, soha nem lesz boldog, és mindenki elfogja őt hagyni. Csak úgy árad minden megszólalásából a gonoszság, azt akarja, hogy majd a gyerekei is arra a sorra jussanak, mint ő, és ők is megkeseredettek legyenek. Ritkán undorodtam ennyire szülői karaktertől, mint ettől a hájas vén szipirtyótól!

 "…te és én úgy illünk egymáshoz, mint egy kirakós két darabja, méghozzá a két legfontosabb darabja."

 "– Briósozza meg! – kiáltok fel.
Even szeme elkerekedik. Attól tartok, azt hiszi, hogy brióst
akarok enni. Elmagyarázom neki, hogy az iskolában felejtettem
a könyvemet, majd hozzáteszem:
– Felállítom azt a szabályt magamnak, hogy nem mondom
ki a „b” betűs szót. Ha kifogyok az alternatívákból, vagy
amikor muszáj használnom, akkor talán kiejtem a számon, de
addig nem.
– És most a briós jutott eszedbe? – kérdezi.
– Igen, de lehet még barackozza, burgonyázza, birsalmázza,
brokkolizza meg…
Even felnevet.
Elmosolyodok.
– Ez az! Ezt szeretem látni! – mondja.
– Micsodát? – kérdezem.
– A mosolyodat."

Igazából engem a könyv eleje egy kicsit a Hamupipőkére emlékeztet. Sugart agyon dolgoztatják, konkrétan emberszámba sem veszik, folyton azt mondják neki, hogy csak púp a hátukon. De arra sem a bátyja, sem az anyja nem gondol, hogy mi lenne velük Sugar nélkül. Folyton amiatt gúnyolják, amiért kövér, pedig Görény sokkal kövérebb, az anyja meg fel sem tud kelni az ágyból, annyira hájas.

Szegény lányt az iskolában sem kímélik, folyton gúny tárgyává teszik. Nem is csodálom, hogy Sugar önértékelése és önbizalma a regény elején egyenlő a nullával. Ha folyton azt hangoztatják neked, hogy csúnya vagy, nem érsz semmit és senki nem fog szeretni, akkor egy idő után el is hiszed, és beletörődsz. 

Igazából a regény elején, volt, hogy nem értettem, miért eszik annyit Sugar, de aztán pár oldal után minden teljesen világos lett. Ez számára egy menekülési útvonal, a szeretethiányt pótolja, amit nem kapott meg sem a családjától, sem senkitől. Olyan, mint az alkohol vagy drogfüggőség, tudja, hogy csak magának árt vele, mégsem tud róla leszokni, mivel boldogsággal tölti el.

Minden felelősség és teher Sugar vállát nyomja, mivel az anyjuk arra sem képes, hogy egyedül a vécéig eltaláljon, Görény, a bátyja pedig nem hajlandó semmiben segíteni a lánynak, inkább ő is ugráltatja őt. Amit nagyon tiszteltem még Sugarban, az a családjához való hűsége. Beszélhetett volna bárkinek az otthoni helyzetről, de mégsem tette, mivel nem akarta bajba sodorni vele a családját.

Ekkor „robog” be az életébe Even, aki fenekestül felforgatja az életét. Imádtam benne Event, de valahogy most mégsem voltam annyira rákattanva a férfi főszereplőre, mint más regényekben. Ez nem Even hibája, ő végig nagyon aranyos és imádnivaló volt, imádtam a közös jeleneteket és a motorozásokat Sugarral, de valahogy nekem háttérbe szorult Sugar mellett.

Ami a legjobban tetszett, hogy a regényben végig barátok voltak. Oké, szerelmesek voltak egymásba, és elcsattant két-három csók, meg volt közös alvás is, de ennél tovább nem tudtak haladni, azt inkább nem részletezném, miért…. Amit Evenben a legjobban szerettem, hogy arra bíztatta Sugart, hogy törjön ki abból a pokolból, amibe a családja belekényszerítette, növelte a lány önbizalmát, és ha együtt voltak, Sugar nem érzett késztetést, hogy folyton egyen, mivel boldog volt anélkül is.

Együtt megtanulták, hogy semmi sem lehetetlen, és bármire képesek, amit a fejükbe vesznek. Felengednek egymás mellett, bizalom alakul ki közöttük, ami barátokká teszi őket, és ami lassan szerelemmé növi ki magát. A motoros jelenetek voltak a kedvenceim, mindkettejük számára a szabadságot jelentette, mindketten elvágytak  a városból, ami fogva tartotta őket.

A regény végére Sugar önbizalomra lelt, és végre megtanulta magát értékelni a hibáival együtt is. Elfogadta magát, úgy, ahogy van, nem evett többé feleslegesen, de nem is akart modell alkatra lesoványodni. Többé nem hagyta, hogy a családja és az osztálytársai gúnyolódjanak rajta.

Ez a regény a túlsúlyosságnak egy másik oldalát mutatta meg nekem, Sugar karaktere nekem óriási példaképként lebeg a szemem előtt, és szerintem ez a könyv rengeteg embernek tud reményt nyújtani. Bebizonyítja, hogy az önértékelés és önbizalom mennyire fontos, és hogy soha ne ítélj meg valakit a külseje alapján! Ez a regény is  megérdemelten kapja meg a 10/10* pont!