Jojo Moyes:Mielőtt megismertelek kritika

Kiadó:CARTAPHILUS KIADÓI KFT.

Oldalak száma:483

Borító:FÜLES, KARTONÁLT

Súly:392 gr

ISBN:9789632663852

Nyelv:MAGYAR

Kiadás éve:2016

Árukód:2679337 / 1155762

Fordító:Lányi Judit

Fülszöveg:
Louisa Clark elégedett az életével. Szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával együtt lakik. És talán még Patricket is szereti, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, Lou elvállalja egy harmincöt éves férfi gondozását, aki súlyos balesete után depressziósan és mogorván tölti a napjait. Will Traynor gyűlöli az életét. Hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínesnek tűnik. Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve sem találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Értékelés:


Ezután a kritikám után biztos, hogy körözést fognak ellenem kiadni a rajongók, de én nem voltam teljesen oda meg vissza ettől a regénytől. Nem utáltam, de nem is tetszett annyira. Igazából egy kicsit csalódnom kellett, és lehet, hogy szégyen bevallani, de a film sokkal jobban tetszett egy bizonyos szempontból. Viszont nem bántam meg, hogy elolvastam, mivel bár nem vagyok az egész könyvvel kibékülve, azért voltak benne részek, amik magukkal ragadtak.

 Will állapota és a végleges döntése sokkal jobban ki lett fejtve a regényben, és én sokkal jobban megértettem, miért döntött úgy, ahogy. Amikor nekem műtve lett a lábam, én is ágyhoz lettem kötve, és utána is rengeteg gyógytorna várt még rám, és ha én azt az időszakot utáltam, nem tudom, hogy bírtam volna ki hat évet teljesen kiszolgáltatva más embereknek egy kerekesszékhez kötve. Biztos mindenkinek meg van a saját véleménye erről az egészről, az enyém ez. És lehet, hogy furcsa, de én Will szüleit em tudtam elítélni. Soha nem szeretnék hasonló helyzetbe kerülni, és fogalmam sincs, én mit csinálnék, de teljesen meg tudtam érteni a szüleit. Mindenkinek meg van a joga, hogy döntsön arról, hogyan szeretné élni az életét, és hogyan nem. Szóval maga a téma és a témának a kifejtése nagyon egyedi volt és tetszett. 

Ami még megfogott a regényben, az Louisa jellemfejlődése volt. Nagyon tetszett, hogy Will unszolására végre kilépett a komfortzónájából és belekóstolt a nagyvilágba. Igazából tényleg elég szomorú, mennyi mindent fel kellet áldoznia azért, hogy eltartsa a családját, és ha Will nem lett volna, valószínűleg nem is költözik el egyhamar a szüleitől. A közös jelenetek nagyon tetszettek, nálam mindent vitt a könyvben és a filmben is a táncolós jelenet az esküvőn. Will teljesen megváltoztatja Lout, és elhiteti vele, hogy sokkal jobban kell értékelnie az életét, és kihasználni minden lehetőséget, hiszen csak egy életünk van, és kötelességünk minél teljesebben megélni.

Akire kevés hangsúlyt fektettek a filmben, de nekem a könyvben szemet szúrt, azt Treena, Lou húga. Szegény lányt rettenetesen utáltam, és nem tudtam vele együttérezni azért, mert fiatalon lett terhes. Nem elég, hogy eltartatja magát meg a fiát Louval, de még el is várja a különleges bánásmódot, amiért neki van egy fia. Egy önző hisztérikaként jött át nekem, aki magán kívül nem sok mindenkire gondol é szeret a középpontban lenni. 

Összességében nem volt ez rossz regény, lehet, hogy az is volt a probléma, hogy már láttam filmben nem is egyszer, és már nem tudott elkapni a könyv hangulata, de nekem mégis hiányérzetem volt, amikor leraktam.Nálam 10/9 pontot kap a regény.

Augusztusi összegzés

Eltelt egy újabb hónap, búcsút mondhatunk a nyárnak. Az elmúlt hónapban 12 könyvet sikerült elolvasnom. Szerintem ez egy elég szép teljesítmény tőlem, pedig voltak közöttük eléggé hosszúak is. Voltak könyvek, amikbe egy életre beleszerettem, és akadtak, amikben csalódnom kellett, de összességében sikernek könyvelhetem el augusztust!

Az első helyen nekem három könyv kapott helyet. Igazából a legnagyobb hatással rám a Veled minden hely ragyogó  volt, de az Árnyalatnyi remény és a Sugar sem maradhat ki, mivel ezek is óriási könyv élmények voltak és belopták magukat a szívembe. Ezt a három regényt bárkinek tudnám ajánlani! Mindhárom témája komoly, és a regények erre is helyezik a hangsúlyt, nem a szerelemre, mint a legtöbb regény. Annyi biztos, hogy százas zsepi nélkül nem érdemes hozzálátni egyik könyvhöz sem. Mindhárom regény stand-alone, és mindhárom író számomra eddig ismeretlen volt, de tervezem elolvasni Ruta Sepetys másik regényét, és még idén jön Jennifer Niven másik regénye, amire valószínűleg szintén befizetek. Nálam ez a három regény 10/10* ért el.

Egy regény kapott tőlem 10/10 pontot, ami a 7esével Holly Goldbergtől. Igazából meglepett,mennyire tetszett a regény, mivel nem sok jóra számítottam. Igaz, hogy nem került be a top 3 könyvbe, de mégis kiemelkedő olvasmány volt a többihez képest. Nem is írnék többet róla,már a véleményező kritikában mindent leírtam. El kell olvasni ahhoz, hogy valaki megértse, miért is annyira jó.

Három 9.5 pontos könyvet olvastam, de az egyikről nem készítettem kritikát. Ez a három regény szintén nagyon tetszett, de valami plusz hiányzott belőlük, emiatt vontam le egy fél pontot belőlük. Ez volt a Simon és a homo sapiens lobbi, amiről nem készült kritika, de az egyik legjobb LMBT regény, amit eddig olvastam. A másik a Csendfolyó  amivel Brittainy C.Cherry bekerült az évi felfedezettek közé. A Lebegés és a Tűzeső is tetszett, de ez messze a legjobban sikerült regénye. A harmadik pedig az Egy font hús  ,aminek már készülök elolvasni a második részét, mivel nagyon tetszett az írónő stílusa, és azt mondják a második rész sokkal jobb, szóval mindenképp el fogom olvasni.

Volt egy 9 pontos könyvem is, ami szintén tetszett, és elég komoly témáról is szól, de nem voltam mindig kibékülve a főhősnő döntéseivel, és szerintem egy kicsit túl nagy hangsúlyt fektetett az írónő a romantikus szálra, és egy kicsit elnyújtottnak is éreztem, száz oldalt simán kihagytam volna belőle. Ez Rebecca Donovantől az Elakadó lélegzet. Nem rossz a regény, lehet valamikor újra fogom olvasni, de nem mostanában.

Egy könyv volt, amire 8.5 pontot adtam.Egy kicsit többet vártam tőle, túlságosan hosszú is volt, és néha elég unalmas is. A vége eléggé össze lett csapva, de mindennek ellenére fent tudta bennem tartani az izgalmat és feszültséget a legnagyobb részben. Ez Daniel Coletól a Rongybaba volt. Szerintem egy egyszer élvezhetős krimi, vannak sokkal jobbak ebben a kategóriában, de rosszabbak is. 

Két 8 pontos LOL könyvet is olvastam ebben a hónapban Kelly Oramtól. A Csókelvonó kockáknak és a Szívzűrterápia strébereknek könnyed olvasmányok voltak, már kellettek a hónap végére a sok komoly témájú könyvek mellé. Nem lettek kedvencek, de ezt már akkor sejtettem, amikor a kezembe vettem őket. Fiataloknak biztos nagyon jó szórakozás, nekem már egy kicsit túl sok volt.

És az ebben a hónapban elolvasott legrosszabb regény díját a 7 pontos Gyönyörű sorscsapás kapja. A mondás szerint, ha valamiről semmi jót nem tudsz mondani, akkor inkább ne mondj semmit. Hát... olvastam ezerszer jobb romantikus és egyetemen játszódó regényeket, szóval engem nem tudott levenni a lábamról. De biztos van, akinek tetszik, de az sajnos nem én vagyok.

Nahát ennyi lett volna az én augusztusi olvasmányaim összegzése. Remélem a szeptember is ilyen tartalmasan fog eltelni. Olvassatok ti is sokat idén ősszel is!

 

Szívzűrterápia strébereknek és Csókelvonó kockáknak kritika

Azért értékelem ezt a két könyvet egyben, mivel a két történet szinte teljesen ugyanaz, és szerintem felesleges lett volna kétszer kivesézni ugyanazt. Mindkét történetnek tetszett az alapötlete, és mivel már olvastam Kelly Oramtól a Cinder és Ellát, ami tetszett, tehát elég magas elvárásaim voltak a regényekkel kapcsolatban. Hát egy kicsit csalódnom kellett.





















Igazából a történettel és a cselekménnyel semmi bajom, pontosan azt kaptam mindkét esetben, amit szerettem is volna. Két könnyed, laza és egyszerű szerelmi történet, amit nem kell túlgondolni, nincs tele váratlan fordulatokkal, kiszámítható és kellően habos-babos. Később jöttem csak rá, hogy engem zavar ez a túlzott egyszerűség, de ezt még elnéztem a könyvnek, hiszen nem az én korosztályomnak íródott, nem csodálom, hogy nem tetszett annyira.

A főszereplő srácok is okék voltak, bár nekem Adam sokkal inkább a szívemhez nőtt. A komoly, tetkós és deszkás presszós fiú nekem Cortez juttatta eszembe a Szent Johanna Gimiből. Graysonnal sem voltak gondjaim, de mivel a történetük Averyvel rövid volt, nem is volt sok időm igazán megkedvelni.

Amit nagyon nem szerettem egyik regényben sem, azok a női főszereplők voltak. Igazából én Renihez tudnám őket hasonlítani. A Szent Johanna Gimiben ő is túldrámáz mindent, és bár pozitív karakter, néha nagyon önzőn tudott viselkedni. Hát, Avery és Libby pontosan ugyanilyenek.

Avery egy kicsit jobban tetszett, megértem, miért fájt neki annyira az Aidentől való elszakadás, hiszen tizenhat évig le se lehetett vakarni őket egymásról. Az önbizalom hiánya is érthető, hiszen én is ilyen voltam, meg sokan mások is gondolom, de azért én érzek némi túlzást az ő viselkedésében is. Mindennek ellenére egész élvezhető volt, lehetett volna hosszabb is, egy kicsit több közös jelenet belefért volna, hogy még élvezhetőbb legyen, de így sem panaszkodok.

A második részt egy kicsit jobban szerettem, hiszen itt volt benne Adam, aki nálam mindent vitt, meg a történet is sokkal tetszett. Hosszabb és élvezhetőbb regényt kaptam. Akitől viszont falra tudtam volna mászni, az Libby Garett. Szegény csajt addig ütöttem volna, amíg mozog. Sajnos vannak hozzá hasonló lányok a való világban is, akik elhanyagolják a barátaikat egy fiú kedvéért. Az oké, hogy a végül megváltozott, de szerintem akkor is csak egy önző, hisztis liba volt.

Összességében szerintem élvezhető, könnyed, nyári olvasmányok, csak nem az én korosztályomnak valók, ezért nem tudtam értük úgy rajongani, ahogyan mások! Mindkét regény 10/8 pont.

Könyvtárban jártam #2

Ismét ellátogattam a könyvtárba, de ezúttal a városi könyvtárba néztem be, a Nyíregyháziba majd a hétvégén megyek. Igen, én nem érem be egy könyvtárral, nekem kettő kell :D A városiba azért járok ritkábban, mivel kevesebb könyv van, és azok, amik itt vannak, nem igazán szokták felkelteni az érdeklődésem.Ezúttal viszont szerencsém volt, és találtam magamnak néhány gyöngyszemet!

Amikor megláttam a könyvtárban, azt hittem, rosszul látok. De nem! Nem csalás, nem ámítás, a kezem ügyébe akadt VÉGRE a Mielőtt megismertelek Jojo Moyestól. Hónapok óta nem tudom kihozni a könyvtárból. De most már fellélegezhetek, hiszen hamarosan ezt a gyönyörűséget fogom olvasni. A filmet már láttam, többször is, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tud nekem még okozni a könyv. Remélem nekem is annyira fog tetszeni, molyon elég jó értékelése van, és már tűkön ülök. Szeptemberben ez lesz az első könyv, amit el fogok olvani!

A Szeptemberi olvasmánylista bejegyzésemben szerepel a Percy Jackson és a Szörnyek tengere. Igazából ezt egyszer már elkezdtem, de nem jutottam el a végéig. Most viszont elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kifogjon rajtam egy 250 oldalas könyv, és ha törik, ha szakad, végigolvasom! 

 Úgy érzem én már kinőttem magam a LOL-os, habos-babos szerelmi történetekből, de azért nem akarok teljesen lemondani róluk. Tudom, hogy egy sorozat második része, de csak ez volt bent, az első rész nem, szóval ma ez jött velem haza. 

Ezt a könyvet azért szerettem volna már rég elolvasni, mivel az egyik kedvenc bloggerem azt írta erről a könyvsorozatról, hogy neki nagyon tetszett, és szerinte egy nagyon vicces könyvsorozat. Hát, majd meglátjuk! A sok sírás után rám férne egy kis nevetés is, úgy gondolom!
 

Miért zseniálisak a trónok harca karakterei?

Esküszöm, engem ez a sorozat fog a sírba vinni. Komolyan, szívproblémákkal küzdő embereknek nem ajánlom! Ennyi gyilkos függővéget sorozatban még nem láttam. Egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy tudja már nyolcadik évada lekötni a figyelmem a sorozat. Már a Walking Dead hetedik évadát sem néztem végig, mert meguntam, már a 100-at sem nézem. Na jó, a Vámpírnaplókat végignéztem, de arról túlnyomó részt Ian Somerhardel tehet. Most komolyan! Életemben nem láttam még ilyen igézően kék szemeket. Most akkor lehetne engem azzal vádolni, hogy csak Jon miatt nézem a sorozatot, meg hogy az egész sorozat csak a látványon alapszik, meg a grafikákon, na meg a sok dekoratív hölgyön, akik gátlás nélkül mutatják meg boldogan magukat a férfi nézőknek.

Nem tagadom, van benne igazság. Még a sorozat elején tényleg Jon miatt kezdtem el, és el kell ismernie, hogy ritkán látni ennyire menő akció jeleneteket és grafikát sorozatban. Van itt minden, ami szem szájnak ingere, sárkányok, óriások meg minden, ami szem-szájnak ingere. Azt sem tagadhatják le a férfi (esetleg női) nézők, hogy nincsenek ellenükre a Westerosi gyönyörű lányok. De ha valaki tényleg elhiszi, hogy csak látvány meg nők vannak ebben a sorozatban, akkor az nagyon el van tévedve.A sorozat tele van zseniális jó és rossz karakterekkel egyaránt, és én összegyűjtöttem nektek néhány kedvenc karakterem.

Pozitív Karakterek:

Le sem lehetne tagadni, mennyi remek karakter gyűlt össze a nyolc évad alatt. Kezdjük a sort rögtön Tyrion Lannisterrel. Az élete olyan, mintha egész életében a középiskolába járna. Az emberek folyton utána fordulnak, újjal mutogatnak rá és lenézik, mert más, mint az átlag ember. A családjában sem örvend nagy népszerűségnek. Az apja csak azért nem ölette még meg, mert a Lannister nevet viseli, a nővére, csakúgy, mint az apja, őt okolja az édesanyja haláláért, mert belehalt a szülésbe. A szerelemben sincs szerencséje, a "szajha", akit magával hozott királyvárba, elárulta őt, amikor Tyrion kiakarta menteni a lányt a kastélyból. Menekülnie is kellett, mivel halálra ítélték valami olyanért, amit nem is ő tett. Előtte még "visszafizette az adósságot" az apjának, és elhajózott Meerenbe, és a sárkánykirálynő a szolgálatába fogadta, szóval ő az egyik legjobb példa arra, hogy néha az a fagyi "visszanyal".

Danyeris Targaryennek, a sárkányok anyjának, a láncok leverőjének meg még sorolhatnám, milyen rangjai vannak, is itt van a helye a legjobb karakterek között. Az ő gyermekkora sem volt egy leányálom. Még kisbaba volt, amikor a bátyjával el kellett menekülnie Sárkánykőröl, mert Robert Baratheon megölte a legidősebb bátyját és az apját, és elfoglalta a trónt. Tizennégy évesen eladta a bátyja egy dothraki vezérnek a trónért cserébe, de ezért Vierys csúnyán meglakolt. Az esküvőjére három sárkánytojást kapott ajándékba, amikről úgy gondolták, soha nem fognak kikelni. Amikor meghalt a férje é a gyereke, besétált a máglyatűzbe és életre keltette a sárkányait. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ember hitt Dannyben, és abban, hogy visszaszerzi a vastrónt, és szerintem még matematikusoknak is nehéz lenne összeszámolni, mekkora sereget gyűjtött össze. Mindenki az apjához hasonlította, aki beleőrült a hatalomba, de ő bebizonyította, hogy tud könyörületes lenni.(Nem mindig, de a legtöbbször igen!)Szóval igen, a rengeteg szenvedés kifizetődött egy dothraki és egy makulátlan hadsereggel, és három sárkánnyal. 

Jon Snow helyzete is eléggé hasonló Tyrionéhoz. Őt sem nézik túl sokra, mivel nem vérbeli Stark, hanem egy fattyú, akit Ned hozott haza amikor véget ért a háború. Catelyn és Sansa sosem kedvelték igazán, a többi testvérével és az apával viszont egész jól kijött. Amikor az Éjjeli őrségbe került, rájött, hogy a tiszteletet nem adják csak úgy, hogy ki kell állnia a saját igaza mellett, még ha ezzel sokan nem is értenek egyet, és hátba(vagy szíven!) szúrják emiatt. Úgy lett Észak királya, hogy mellette ült északnak a születés értelmében jogos örököse, de a nagy urak mégis őt választották meg, jogosan!

Ahhoz képest, milyen fiatal, Arya Stark óriási utat járt be, rengeteget mindenen ment keresztül és legalább ennyit szenvedett. Végignézte az édesapja kivégzését, aztán amikor visszatérhetett volna a családjához, a Vörös nászon kivégezték az anyját és a legidősebb bátyját is. Arya tipikusan az a "fiús" lány, aki nem szeret varrni, táncolni meg illedelmesen viselkedni. Ez be is bizonyosodott, hiszen ebből a tizenegynehány éves gyerekből az egyik legfélelmetesebb bérgyilkos vált, akit valaha Westeros el tudott képzelni. De a bosszú benne is él, és le is húz néhány nevet a listájáról, akiknek az életének szerencsétlen fordulatát köszönheti.Van még egy pár név azon a listán, szóval én már nagyon várom, mi süt még ki belőlük :D

Negatív karakterek:

Van belőle egy pár, de ebből kiemelném azt a hármat, akik már annyira velejéig gonoszak és kegyetlenek, hogy (számomra) még belegondolni is rossz. Elborzaszt a gondolat, de mégsem tudtam/ tudom feltétel nélkül utálni ezeket a pszichopatákat, mert bár szégyellem bevallani, ezek is vittek előre a sorozatban.

Kezdjük a sort egy őrült királlyal. Nem, nem Danny apjával, hanem egy másik őrülttel. Joffrey Baratheont, csakúgy, mint Danny apját, megrészegítette a hatalom. Már akkor sem volt a legszerényebb embernek mondható, amikor még csak herceg volt, de amikor király lett, elszabadult a pokol Királyvárban. Halomra gyilkolta, kínoztatta és éheztette az embereket. Mondjuk nem csodálom, hogy ennyire "félresikerült", amikor vérfertőzésből született, de ez nem menti fel a tettei alól,szóval kiérdemelte nálam a harmadik legpsichopatább gyilkos címet és annél jobb halált el sem tudtam volna képzelni számára,mint amit kapott.

 A második helyet az édesanyja, Cersei Lannister kapja. Azt mondogatja, hogy mindent a családjáért tesz, de ez sem mentség arra a sok gyilkosságra, amit elkövetett. A fiával ellentétben ő "normális" és teljesen tudatosan csinál mindent, amitől még ijesztőbb lesz a karaktere. Mindenen és mindenkin átgázol a családjáért, a trónért, és persze az imádott Jamie-ért. Jaj annak, aki ennek a nőnek az útjába kerül, vagy megpróbál neki ártani. Sokan megpróbáltak túljárni az eszén, a legtöbben már alulról szagolják az ibolyát, szóval én az ezüstérmet neki adnám. Még akkor is, ha megöl, amiért nem aranyat kap :D

Lehet, hogy sokan nem őt mondtátok volna az első helyre, de szerintem nincs elmebetegebb, visszataszítóbb és undorítóbb karakter Ramsay Boltonnál. Utáltam a sorozat elejétől egészen a hetedik évadig Theont, és az árulásáért reméltem is, hogy megkapja a büntetést, de amit Ramsaytől kapott, azt még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám. Nem csak állatként bánt Theonnal, hanem AZZÁ változtatta. Egy rühes kutyává, akit bezárva tartott egy ólban, lelkileg és testileg terrorizált, és teljesen tönkretett. Persze ő sem marad ki a gyilkolásból, csak ő inkább a kutyáival végeztette el a piszkos munkát. Sajna neki is rá kell döbbennie, hogy néha a kutya abba a kézbe is beleharap, ami enni ad neki, és ez lett ennek a patkánynak az életében elkövetett utolsó hibája.

Hát, nekem ők a legkiemelkedőbb karakterek a sorozatból, de persze van rengeteg más fő és mellékszereplő is, akiket meg kéne említeni, de ennyire hosszú bejegyzést nem tudok megírni, ti pedig nem tudjátok elolvasni. Kommentben írjátok meg, nektek ki a kedvencetek és miért, hétvégén pedig hozom a kritikát a hetedik részről(Még meg kell emésztenem a történteket, ezért türelmet kérek!)
 

Deirdre Riordan Hall:Sugar kritika

Fülszöveg:

 "Én vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol.
Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában.
Sugar élete a mamája körül forog, akit a lepukkant otthonukban ápol. A házimunka is rá hárul: főz, bevásárol és természetesen eszik. Méghozzá rengeteget. Sugar legalább annyira imádja az evést, mint amennyire gyűlöli.
Amikor találkozik Evennel és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Ám hamarosan döntenie kell: azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette.

Kritika:

Vannak, akik azért nem akarnak young adultot olvasni, mivel azokban csak szerelem van, és nincs semmi mélyebb mondanivalója. Ezeknek az embereknek nyitnám fel a szemét most, mivel ebben a hónapban három olyan regénnyel is találkoztam, ami felforgatta a világom és megváltoztatott. Az Árnyalatnyi reményről és a Veled minden hely ragyogóról már írtam bejegyzést, és a ma befejezett olvasmányom a harmadik. Ez pedig nem más, mint Deirdre Riordan Halltól a Sugar. 

Óriási könyvélmény volt ez is, mint az elődjei. Ezt is másfél nap alatt olvastam el, szombaton este kezdtem, és nagyjából egy órája fejeztem be. Úgy vettem észre, hogy ahhoz képest, mennyire zseniális könyv, kevesen olvasták eddig. Jó értékelése van molyon, sokan szerették, de én akkor is kevésnek tartom az olvasók számát.

A történetről nem mesélnék, a fülszöveg mindent elárul. Igazából, engem nagyon meglepett a regény, egy kicsit hasonlított a Veled minden hely ragyogóhoz, csak ebben a regényben nem számítottam rá, és…. hát igen ez a regény is beletaposott a lelkembe. Szerintem túlságosan hozzá vagyok szokva az olyan regényekhez, amiben a főhősnő meg a főhős egymásba szeret és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

Sugar Legowski-Garcia alias Mercy Bella Legowski Garcia óriási példaképem lett. Nem semmi, amin keresztül ment ezen a regényen. Emlékszem, az Elakadó lélegzet kritikában azt írtam Emma érzelmi bokszzsák volt. Hát ha ő bokszzsák volt, akkor szerencsétlen Sugarra már új szót kéne kitalálni.

Sok regényben olvastam már felelőtlen, gondatlan, drogfüggő meg alkoholista szülőkről, de Sugar anyja mindenkit levert. Nálam kiverte a biztosítékot. A gyerekeire vetítette ki a saját tönkrement életét, nem hagyta Sugarnak, hogy úgy élje az életét, ahogyan akarta. Gyerekkorában folyton teletömte ennivalóval, a gyerekeit hibáztatta azért, mert meghízott és nem tudta leadni a kilókat a terhessége után.

Azt mondogatta Sugarnak, hogy az élet „szopás”, soha nem lesz boldog, és mindenki elfogja őt hagyni. Csak úgy árad minden megszólalásából a gonoszság, azt akarja, hogy majd a gyerekei is arra a sorra jussanak, mint ő, és ők is megkeseredettek legyenek. Ritkán undorodtam ennyire szülői karaktertől, mint ettől a hájas vén szipirtyótól!

 "…te és én úgy illünk egymáshoz, mint egy kirakós két darabja, méghozzá a két legfontosabb darabja."

 "– Briósozza meg! – kiáltok fel.
Even szeme elkerekedik. Attól tartok, azt hiszi, hogy brióst
akarok enni. Elmagyarázom neki, hogy az iskolában felejtettem
a könyvemet, majd hozzáteszem:
– Felállítom azt a szabályt magamnak, hogy nem mondom
ki a „b” betűs szót. Ha kifogyok az alternatívákból, vagy
amikor muszáj használnom, akkor talán kiejtem a számon, de
addig nem.
– És most a briós jutott eszedbe? – kérdezi.
– Igen, de lehet még barackozza, burgonyázza, birsalmázza,
brokkolizza meg…
Even felnevet.
Elmosolyodok.
– Ez az! Ezt szeretem látni! – mondja.
– Micsodát? – kérdezem.
– A mosolyodat."

Igazából engem a könyv eleje egy kicsit a Hamupipőkére emlékeztet. Sugart agyon dolgoztatják, konkrétan emberszámba sem veszik, folyton azt mondják neki, hogy csak púp a hátukon. De arra sem a bátyja, sem az anyja nem gondol, hogy mi lenne velük Sugar nélkül. Folyton amiatt gúnyolják, amiért kövér, pedig Görény sokkal kövérebb, az anyja meg fel sem tud kelni az ágyból, annyira hájas.

Szegény lányt az iskolában sem kímélik, folyton gúny tárgyává teszik. Nem is csodálom, hogy Sugar önértékelése és önbizalma a regény elején egyenlő a nullával. Ha folyton azt hangoztatják neked, hogy csúnya vagy, nem érsz semmit és senki nem fog szeretni, akkor egy idő után el is hiszed, és beletörődsz. 

Igazából a regény elején, volt, hogy nem értettem, miért eszik annyit Sugar, de aztán pár oldal után minden teljesen világos lett. Ez számára egy menekülési útvonal, a szeretethiányt pótolja, amit nem kapott meg sem a családjától, sem senkitől. Olyan, mint az alkohol vagy drogfüggőség, tudja, hogy csak magának árt vele, mégsem tud róla leszokni, mivel boldogsággal tölti el.

Minden felelősség és teher Sugar vállát nyomja, mivel az anyjuk arra sem képes, hogy egyedül a vécéig eltaláljon, Görény, a bátyja pedig nem hajlandó semmiben segíteni a lánynak, inkább ő is ugráltatja őt. Amit nagyon tiszteltem még Sugarban, az a családjához való hűsége. Beszélhetett volna bárkinek az otthoni helyzetről, de mégsem tette, mivel nem akarta bajba sodorni vele a családját.

Ekkor „robog” be az életébe Even, aki fenekestül felforgatja az életét. Imádtam benne Event, de valahogy most mégsem voltam annyira rákattanva a férfi főszereplőre, mint más regényekben. Ez nem Even hibája, ő végig nagyon aranyos és imádnivaló volt, imádtam a közös jeleneteket és a motorozásokat Sugarral, de valahogy nekem háttérbe szorult Sugar mellett.

Ami a legjobban tetszett, hogy a regényben végig barátok voltak. Oké, szerelmesek voltak egymásba, és elcsattant két-három csók, meg volt közös alvás is, de ennél tovább nem tudtak haladni, azt inkább nem részletezném, miért…. Amit Evenben a legjobban szerettem, hogy arra bíztatta Sugart, hogy törjön ki abból a pokolból, amibe a családja belekényszerítette, növelte a lány önbizalmát, és ha együtt voltak, Sugar nem érzett késztetést, hogy folyton egyen, mivel boldog volt anélkül is.

Együtt megtanulták, hogy semmi sem lehetetlen, és bármire képesek, amit a fejükbe vesznek. Felengednek egymás mellett, bizalom alakul ki közöttük, ami barátokká teszi őket, és ami lassan szerelemmé növi ki magát. A motoros jelenetek voltak a kedvenceim, mindkettejük számára a szabadságot jelentette, mindketten elvágytak  a városból, ami fogva tartotta őket.

A regény végére Sugar önbizalomra lelt, és végre megtanulta magát értékelni a hibáival együtt is. Elfogadta magát, úgy, ahogy van, nem evett többé feleslegesen, de nem is akart modell alkatra lesoványodni. Többé nem hagyta, hogy a családja és az osztálytársai gúnyolódjanak rajta.

Ez a regény a túlsúlyosságnak egy másik oldalát mutatta meg nekem, Sugar karaktere nekem óriási példaképként lebeg a szemem előtt, és szerintem ez a könyv rengeteg embernek tud reményt nyújtani. Bebizonyítja, hogy az önértékelés és önbizalom mennyire fontos, és hogy soha ne ítélj meg valakit a külseje alapján! Ez a regény is  megérdemelten kapja meg a 10/10* pont!

Kedvenc sorozat/Filmzenéim #3

Ezen a héten is hoztam egy kedvenc sorozat/film zenéim bejegyzést. Az elsőt itt a másodikat pedig itt tudjátok megnézni.Még két évvel ezelőtt, volt nekem egy óriási mániám,amikor még nem merültem bele annyira az olvasásba, hanem sorozatokat néztem non-stop.Akkor volt, hogy két-három hét alatt ledaráltam hat évadot a Vámpír naplókból. Lehet, hogy ciki, meg tipikus lány sorozat, de engem valami mégis mindig hajtott előre a sorozatban.Khm....nem Damon,dehogyis!Nem, hogy gondolhattok ilyet?
Mindegy, a lényeg, hogy megnéztem már azóta a nyolcadik évadot is. Én a Delena rajongótáborba tartozom, ezért a 2-3 Stelena évadért annyira nem is voltam oda. Mivel Delena fan vagyok, sok olyan dal is lesz benne, ami kettejükhöz kapcsolódik.És mivel ennek a sorozatnak van nyolc évada, biztos, hogy vannak olyan zenék benne, amik tetszettek. Ezen a héten tehát a Vámpír naplókból gyűjtöttem össze azt a 15 zenét, ami nekem a legjobban tetszett a sorozatból!

Kezdjük egy Calvin Harris számmal, ami azóta az egyik kedvencem lett. Damon meg Elena jót buliztak rá!

Az első részben is felcsendül egy elég klassz dal, méghozzá a rész végén. Szerintem nagyon fülbemászó dal.

Szintén az első évadban csendül fel a következő dal. Lehet, hogy a jelenetben Damon éppen megöl valakit, de a dal azért jó!

                                 

Sajnos az évadok alatt rengeteg haláleset volt,és volt pár temetés is. A legtöbbjük vissza is jött a halálból, de most nem ez a lényeg. Birdy Skinny love című dal az egyik legfájdalmasabb temetés jelenetél hangzik el a második évad utolsó részében.

Úgy látszik, tele vagyok a lassú, de mégis emlékezetes dalokkal. Mentségemre legyen mondva, legtöbbször ilyen hangzik el s sorozatban, de annak ellenére hogy lassú, nekem nagyon tetszik.

Igen, csak azért, hogy nehogy azt mondjátok annyira Stelena ellenes vagyok, itt egy dal, ami kettejükhöz kapcsolódik.

Igen, van még egy búcsúdalunk, de úgy érzem, muszáj volt ezt is beleválogatnom, mivel nagy kedvenceim közé tartozik a dal.

Hát akkor, most nézzünk néhány Delena dalt, amik a szívemhez nőttek. Kezdjük a sort az első évaddal, amikor is Damon és Elena együtt táncoltak a Mistic Falls szépe választáson.

Következzen még kettő zene, amire táncolnak. Két Ed Sheeran zene is van a sorozatban, ezt a két fülbemászó dalt azután kezdtem el hallgatni, hogy meghallottam a sorozatban.

A következő dal szerintem néhány Vámpír naplók rajongónak, és Delena fannak ismerősen fog csengeni.

Még a második évadban lehet hallani ezt a zenét, ami azóta is az egyik kedvenc Delena jelenetem. Igen, Damon bebizonyítja, hogy nem csak önző tud lenni.

Van egy gyönyörű csók jelenetünk is a harmadik évadban,egy gyönyörű dallal a háttérben.

Hát igen, van egy bizonyos dal a negyedik évad fináléjában, ami egy bizonyos jelenet alatt hangzik fel. Ezzel szerintem a rajongóknak mindent elárultam.

Az utolsó és kedvenc dalom nem Damonhoz és Elenához kapcsolódik. Vannak, akik Stefanhoz meg Elenához kötik, amiben van is igazság, de ettől függetlenül szerintem ez a LEGJOBB Vámpírnaplók dal az egész sorozatban.

Veled minden hely ragyogó kritika

Kiadó:MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.

Oldalak száma:

432

Borító:KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

Súly:500 gr

ISBN:9789632616575

Nyelv:MAGYAR

Kiadás éve:2015

Árukód:2650493 / 1152216

Sorozat:DREAM VÁLOGATÁS

Fordító:Kocsis Anikó

Fülszöveg: 

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a ,,természet csodáit", de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak...
Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott,
jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.
A könyv meghódította a New York Times sikerlistáját.

Kritika:

Nagyon sokat vártam el ettől a regénytől. Azt mondták, hasonlít a Csillagainkban a hibához, nagyon jó értékelése van molyon is, így amikor megláttam a könyvtárban, hogy bent van, rögtön lecsaptam rá. Oké, én fel voltam rá készülve, hogy mivel a Csillagainkban a hibához hasonlítják, biztos hasonlóan megindító, drámai meg ilyesmi, én pedig már írtam, mennyire oda vagyok az ilyen könyvekért. Na de emberek….. Én erre nem voltam felkészülve! Azt hittem, hogy az Árnyalatnyi remény az a regény, ami a legjobban a lelkemig hatolt. Jézusom, hogy én mekkorát tévedtem….

  

Igazából engem a fülszövege annyira nem fogott meg, a borítója már annál inkább. Hát igen,a kék színnek és a szimbólumoknak nagy jelentőségük van a könyvben. Először megijedtem a könyvtől, mivel egy kicsit hosszúnak gondoltam, és én nem akartam három vagy négy napnál tovább bajlódni vele. Hát…másfél nap alatt olvastam ki, úgy, hogy szerdán csak száz oldalt, csütörtökön pedig este fél tizenkettőig a megmaradt háromszáz-negyven oldalt.

Igazából nagyon nehéz úgy megírnom ezt a kritikát, hogy közben tükrözze az érzéseimet, amit a könyv iránt érzek. Két fajta érzelem dúl bennem: Először is szerelmes vagyok ebbe a könyvbe. Nagyon régóta nem éreztem ekkora szeretet regény iránt, még az Árnyalatnyi remény iránt sem, pedig azt is imádtam. A másik érzés a fájdalom. Ha valaki Csillagainkban a hiba stílusra számít, mint én is, akkor előre szólok, hogy ez rosszabb(vagy csak engem indított meg jobban???). Olyan mértékben, hogy kétszer annyira fogja összetörni a szíved, és neked dupla mennyiségű zsepit kell majd elhasználnod. Regény nekem még nem fájt és tetszett ennyire.

Na de akkor ennyit az érzéseimről, beszéljünk a regényről, megpróbálom a lehető legkevesebb spoilert beleírni! Adott nekünk két főszereplő, Finch és Violet. Ők már régóta egy iskolába járnak, de a kettejük élete akkor kezd egybefonódni, amikor mindketten egyszerre mennek fel az óratoronyba,és ott találkoznak.Mindketten elgondolkoznak az öngyilkosságon, de egyikőjük sem tudja megtenni.A két főszereplő zseniálisan van megírva. Jennifer Niven képes volt velem elhitetni, hogy ők tényleg léteznek, tényleg valóságosak. Annyira átütöttek a lapokon keresztül az érzelmeik, hogy ettől a regényt csak még fájdalmasabbnak és valóságosabbnak éreztem.

Most biztos mindenki azt gondolja, hogy ők a klisés karakterek. A szép lány, meg a helyes fiú, akiknek sötét múltja van. Ebben van igazság, de mégis a karakterek felépítése annyira egyedi és különleges, hogy észre sem veszed a kliséket.

Van egy Theodore Finchünk, akinek van egy mentális betegsége, tud gitározni, és remek humorérzéke van. Bizony, Theodore Finch az egyik legviccesebb karakter,akiről valaha olvastam. Imádom a szarkasztikus megjegyzéseit. Nekem egy kicsit Simonra hasonlít a Végzet ereklyéiből, de ez nem baj, hiszen én imádom Simont! Mindegy, szóval Finch állati vicces. Megvan neki is a maga családi problémája: az anya nem foglalkozik sem vele, sem a testvéreivel, az apja pedig rég elköltözött, és már új családja van. A regényben Finch mániákusan érdeklődik az öngyilkosság iránt, különböző féle módszerekre keres rá az interneten, de igazából még sosem jutott el odáig.Finch végig tudta, hogy más, mint a többiek, másképp gondolkodott és viselkedett. Szeretett volna normális ember lenni, de sajnos nem tudott, mert ő ilyen volt.Aki nagyon feldühített a regényben, az Finch anyja.Mindvégig sejti, hogy Finch-csel valami nem stimmel, de semmit nem tesz, hogy segítsen rajta, és engem ezzel ki tudott volna kergetni a világból. Hogy lehet ennyire átnézni a saját gyerekén? Az egész regény alatt egyedül őt nem sajnáltam.

 

És van egy Violet Markey-nk is. Régen ő is a menő lányokhoz volt sorolható, de amióta meghalt a nővére autó balesetben, teljesen megváltozott az élete. Önmagát hibáztatja a haláláért, ezért mindennel felhagy, ami régen őt boldoggá tette, mivel úgy érzi, nem érdemli meg, hogy egy napja tökéletesen boldogan teljen. Teljesen megváltozott a gondolkodásmódja, a mindig pozitív és életvidám lányból egy pesszimista lány lett. Kilépett a pom-pom lány csapatból, felhagyott a közös honlapjuk szerkesztésével, meg az írással is, amit hobbiként űzött, és azóta autóba sem ült. Igazából egy védőfalat emelt maga köré, beburkolta magát, és nem is szándékozott belőle kimászni.

 "Hazaérve hosszú ideig ülök a kocsiban, és nem akarom megtörni a varázst. A mai nap még velem, bennem van, és Violet is. Végigveszem, hogy mit szeretek benne. Ahogy a szeme ragyog, amikor beszélgetünk, vagy mesél valamiről. Ahogy ajkával formálja a szavakat, amikor olvas. Ahogy rám néz – mintha csak én léteznék a világon, mintha átlátna a bőrömön, a húsomon, a sok hülyeségemen, és tényleg látná, ki vagyok – úgy, ahogyan még én sem látom magam."

Földrajz órán kapnak egy feladatot a diákok, hogy párokban az Indiánai államban látogassanak el néhány nevezetességhez, és erről készítsenek projektmunkát. Szerintem nem meglepő, hogy Finch és Violet egy párba kerül, és elkezdik a nevezetességek felkeresését. Személy szerint nekem ezek a részek a kedvenceim voltak. Az írónőtől nagyon ötletes húzás volt, és végig úgy éreztem, hogy én is az autóban ülök és velük együtt látogatom meg azokat a helyeket. Személyes kedvencem volt egy fal, amire mindenki felírta, hogy mit szeretne elérni, mielőtt meghal. Spoileres poén, hogy valaki azt írta fel, hogy osztani szeretne nullával :D

Imádtam, ahogyan Finch és Violet szépen, lassan megnyíltak egymásnak, legyőzték a félelmeiket, és jobb emberré váltak egymás miatt. A regényben nagyon jól bemutatja, hogy a közöttük lévő csodálatos barátság hogyan alakult át szerelemmé. Megváltoztatják egymás életét, kiegészítik egymást és kölcsönösen megmentik a másikat,elérik, hogy a másik jobb ember legyen. Nagyon tetszett még a regényben, hogy folyton idézeteket küldtek egymásnak, legtöbbször Virginia Wolftól, amiknek mélyebb jelentésük volt, és az ő lelki világukat tükrözték.

Ami az utolsó hatvan oldalban történt, arról nem is tudok, és nem is fogok bővebben írni. Legyen elég annyi, hogy elég homályosan láttam a könnyeimtől, és azóta is az összetört szívem darabkáit keresem. Számítottam erre a végkifejletre, de a remény azért bennem élt, hogy hátha nem történik meg… Na mindegy.

Összefoglalva ez a regény számomra egy óriási élmény, utazás és tanulság volt. Először is azt tanultam meg, hogy soha többet ne olvassak drámát este, mert nem fogok tudni aludni az este ,de regényből is rengeteg mindent tanultam a továbblépésről, a kirekesztettségről, és az életről jelentőségéről. Ez a regény legföbbképp azt üzeni nekünk, hogy soha semmi nem csak fekete vagy csak fehér. Mindenki életében vannak hullámvölgyek, történnek velünk rossz dolgok, de ezeken felül kell kerekedni, és megragadni az életből azt, ami boldoggá tesz minket, és ami miatt érdemes élni, és ha valakinek bármilyen problémája van az életével, akkor segítséget kell kérni!